Bejelentés



G E R L A - MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
Az élet mindenhol szép! - E-mail: gerla@atw.hu

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







Gerla története



KLIKKELJEN A WENCKHEIM-KASTÉLYOK TÖRTÉNETÉNEK MEGISMERÉSÉHEZ!


Az alföldi kistelepülés nevét már az 1295-ben kelt írásos emlékekben is megtaláljuk, de története ennél sokkal korábbra vezethető vissza, erről tanúskodnak a gyulai múzeumban található, innen származó kőkori eszközök. Itt jegyezném meg, hogy az írásos emlékek szerint Gerla hamarabb létezett, mint Csaba. Erről tanúskodik Gécs Béla írásában megtalálható néhány mondat, mely így szól: "Első írásos emlékünk 1332-bol származik, csöpp falu lehetett itt, amelynek Pál nevű papja 6 garast fizetett a pápai tized fejében. Csaba tulajdonképpeni története 1383-ban kezdődik, amikor a terület a gerlai Ábrahámffy család birtokába került. Ábrahámffy László, Elek, Dénes és Miklós négy részre osztotta a csabai birtokot. A falu akkor két utcából állt, házai valószínűleg a mai Szabadság tér és a Dózsa György út helyén állhattak."
A területnek a 14. században az Abranffy család volt a birtokosa, később ( a 19. század közepén ) a Wenckheim család tulajdonába jutott.

A falu a történelem során többször elnéptelenedett, majd mindig visszatértek a régi lakosok. 1234-ben és 1257-ben található említés a gerlai monostor apátjáról, az 1332-37-es években mar csak plébánosról van szó. Temploma Szent Miklós tiszteletere volt szentelve. Az 1531-es okiratok arról tudósítanak, hogy ferences szerzetesek klastroma lett Gerla. 1537-ben visszarendelik innen a ferenceseket, így az ordinárius rendelkezése alá kerül, mint plébánia. Az Abranffy család a 1553-ban ferences rendi zárdát építtetett itt.1685-ben a klastrom elpusztul.
1854-ben Ybl Miklós tervei szerint U-alakú barok, földszintes kastély építésébe kezdtek Wenckheim Károly megbízásából. A 37 szobás - az egykor gyönyörű angolpark közepén álló, jelenleg műemlék-ház - 1860-ra készült el. A II. Világháború után általános iskola működött benne. 1990 óta üresen áll..
Békéscsaba város tulajdonaként pusztult egyre rohamosabban, majd kétszer is magántulajdonba adtak, de változás csak 2010-ben történ, a harmadik eladás során.
A kastélyhoz kápolna is tartozik. Bár több -az államtól a rendszerváltáskor visszakapott- tulajdonát itt eladta azonnal(!), ezt meg használja az egyház. A kastély közepén 1869-ben épült kápolna eredeti állapotában megmaradt. A Leonardo CAD Bt. 2003-ban megvásárolta a kápolnát és a hozzátartozó épületrészt a Katolikus Egyháztól és fel is újította azt. A kápolna titulusa: Szeplőtelen Fogantatás

Gerla 1958-ig Doboz közigazgatási területéhez tartozott, ekkor önálló községgé alakult. 1984. január 1-től azonban önállósága megszűnt, mivel Békéscsabához csatolták.

Fekvése, megközelítése, közlekedése:

A megyeszékhelytől 8 km-re északkeleti irányban fekszik, a Békéscsaba-Doboz összekötő út menten. A Fekete és a Fehér Körös összefolyása kb. 10 km-re található a településtől. Manapság már a nagyszámú kiköltözések miatt az eredeti városhatárt régen átlépte Békéscsaba, így a valóságban a szélén álló házaktól már csak 3-4 kilométerre helyezkedik el a városrész.
GPS koordinátái: Szélesség (lat): N 46o 42,014` Hosszúság (lou): 21o 11,131`

Gerlát a 20-as számú helyi járatú autóbusz köti össze a megyeszékhellyel, amely munkanapokon csúcsidőben 20-30 perces követési idővel jár, egyéb időben pedig óránként. A belvárostól kb. 15 perc elérni tömegközlekedéssel a településrészt. A helyközi (dobozi) járatok egy része is megáll a gerlai elágazásnál levő buszmegállóban, az esti és hétvégi járatok pedig betérnek Gerlára.

Érdekességek a múltból:

Békés megyei Közlöny 03. evf. 016. sz. (1876. február 24.):
Gróf Wenckheim Károly gerlai pusztája vízzel van borítva; a kertészek elhurczolkodtak. A kastélyt szükséggátak védik.

Békés megyei Közlöny 03. evf. 019. sz. (1876. március 05.):
"Az árvíz a gerlai kastélyt is ellepte és gr. Wenckheim Károly úr szalonjaiban terjeszkedik széllyel. A gróf úr az, ki eddig megyénkben legtöbb kárt szenvedett az árvíz által. Az árvíz Gerla-Pósteleken folyvást emelkedőben van, úgy annyira, hogy onnan a gerlai híd mellett és az uradalmi kastély irányában már a töltés tetején a volt."
További információk a településről (klikkeljen!): BékésWiki - Gerla
BékésWiki - Wenckheim kastély - Gerla
A gerlai közoktatás történetének 150 éve

Forrás: Gerla











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!